A "d" válasz ismertetése

Picinykéim a végletek emberei az öltözködést illetően (is). Míg az egyik percben 2 bugyi, 2,5 pár zokni, 2 nadrág, 3 felső, sapka, sál, kesztyű, olykor nagykabát jelenti számukra az optimális viseletet, addig a rákövetkező percben már pucéran ugrálnak az ágy közepén. (Zárójelben megjegyezném, hogy mindkét eset a négy fal között történik).
Most pedig álljunk meg egy pillanatra! Hogyan is kerültek Picinykéim kezei közé a sapkák és kesztyűk, amikor azok a felső akasztókon lakoznak?
a) Csúzlival becélozták, talált, és pottyant egyenesen a fejükre/kezükre.
b) Megkérték azt a drága, édes szülőanyjukat, hogy legyen oly kedves és adja oda nekik.
c) Odahúztak a fogas mellé/alá több, különböző nagyságú széket, majd a megfelelőt kiválasztva, továbbá az ülőfelületére ráállva, lerángatták a helyéről.
A helyes válasz pedig a “b”, néha a “c”. Az “a” kizárva, mert nincs csúzlink. De szerintem már most tudnának egyet gyártani, csak nem lennének vele tisztában, hogy csúzli a neve. Ennek kizárása végett többségében a “b”. És felmerült egy “d” válasz is….

A “d” választ pedig ebben a vályúhoz hasonló szerkezetben kell keresnünk. Igen, ez egy régi varrógépállvány teteje. Egy ideje már nálunk porosodik, és szerényen vár a sorsára. Most pedig elérkezett a nagy átalakítás!

Először Ő vette kezelésbe. Hosszanti irányban kettévágta szegénykét. Nem pont a felénél, hanem az előző képen is látható zár mögötti sávban. Után az akasztónak mélyített ki fúró segítségével megfelelő nagyságú “gödröt”, hogy aztán felakasztva szépen a falhoz simulhasson. Munkájának utolsó lépése a akasztók felcsavarozása volt.

Ezek a kráterek adnak helyet az akasztónak.

Utána pedig én következtem ezekkel a gyönyörű cirmos hímzőfonalakkal, melyek még anyai nagymamámé voltak. Miért fonalak? Mert valamikor szeretem, ha egy új életre kelt tárgy némi kapcsolatot mutat a régi funkciójával. Ebben az esetben erre törekedtem. A cérna és a varrógép édes románca!

(A másik fél nem erre a sorsra jutott.)

Felrajzoltam három szívecskét fehér ceruzával egymás mellé:

Utána bejelöltem a lyuktávolságokat (0,8 cm) egy legódarab segítségével:

Aztán következett a fúrás, mert hát anélkül nem lehet fára hímezni.

Mivel ez egy vékony furnérlap(?), ezért ment a fúró (egyes mérettel dolgoztam) mint kés a vajba. Szerintem a három szív kifúrásával hamarabb végeztem mint a cérna befűzésével a tűbe a későbbiek folyamán:)
Utána a hátulsó oldalt kicsit megcsiszoltam, mert kiszálkásodott a fúrás következtében.

És végül jött a “hímzés”, pontosabban fonalgrafika:

Alulról, középről indultam el legyező formában. Először a legközelebbi lyukba, majd hátulsó oldalán vissza középre, utána a második lyukba, és így sorban mindkét oldalon.

Aztán pedig következtek ugyanezek a lépések, csak most fentről, középről indulva. Itt is először a legközelebbi lyukba fűztem a cérnát, majd vissza a hátulsó oldalon, és aztán jött a második lyuk. A lényeg, hogy mindig legyező formában haladjunk.

Ezen a képen a zöld szívecskét még csak elkezdtem felülről haladva.

Ez pedig a doboz hátulsó oldala. A kezdő szálat mindig celluxszal rögzítettem. Majd amikor kifogyott a tűből a cérna, akkor a két véget összekötöttem.
(Biztos a profiknál szebben néz ki a bal oldal, de nekem ez az első ilyen munkám.)
Mihelyst beszerzek egy vastagabb szigetelőszalagot, akkor leragasztom hátulról. Biztos ami biztos, nehogy egy gomb beleakadjon.

Íme, az elkészült változat még felakasztás előtt.

Itt pedig már az eredeti helyén.

Oldalnézetből.

És egy összkép az előszobafalunkról.
Megnyugtatásul közlöm, hogy hétköznapokon nem ilyen rendezett.
De most mégiscsak fotózunk kérem!

Ui.: Hamarosan következik, hogy mi lett a a varrógépet takaró borításnak a másik részével. Megsúgom, hogy annak a díszítése minimális kapcsolatot sem fog mutatni a korábbi életével.

Addig is mindenkinek szép napot és jó alkotást kívánok!